![]() Pátka Isten áldotta hely.Ezen a tájon a teremtő akaratát mindig erősen lehet érezni. Amikor a pátkai domboldalba barátommal, és azóta már gazdaszomszédommal gyümölcsöst kezdtünk telepíteni, az egykori római gyümölcsösök helyén több csillag állt szerencsésen együtt. Valakinek úgy állt a csillaga, hogy lemondott a gazdálkodásról és megszabadulni kívánt pátkai szántóföldjétől. Ő eladásra kínálta, mi megvásároltuk. A politika kiszámíthatatlan kereke éppen úgy fordult, hogy a csatlakozást megelőző időben jelentősen támogatta a gyümölcstelepítéseket. Barátom és gazdaszomszédom csillaga pedig talán úgy, hogy kedvet és erőt kapjon a gyümölcstelepítéshez. Így telepítettünk 10 ha gyümölcsöst, és kezdtük meg bizakodva a kertészkedést Pátkán. Régi álmom teljesült. A földtelen városi kertészből igazi kertgazda lettem. A következő évben folytattuk a telepítést újabb 10 hektáron. 8400 meggyfát ültettünk a pátkai domboldalba. Traktorral a gyümölcsfák között forgolódva át- meg átnéztem a kerítés fölött, ahol a "senki földjén" embernyi magasságra nőtt a gaz. Kaszám a területen összegyűlt szemétbe mindig beletört. Gondoltam a kaszálást birkákra bízom, mindig is az ő dolguk volt. Birka is akadt a közelben. Középiskolás osztálytársam a faluban gazdálkodik, ő ajánlotta rackáit. A birkák megtették a dolgukat, és kedvet teremtettek további magyar régi háziállatok gyűjtéséhez. Az egykori gaztenger helyén van az állatok szállása. A sors ráijesztett egy barátomra. Veszélybe került a kenyere, és mivel az asztalhoz minden este ötödmagával ül, időben keresni kellett más kenyérkereseti lehetőséget. És mint már mondottam Pátka az áldott jó gondolatok egyik hazája, ezért itt alakítottuk ki hárman kertészek és barátok azt a faiskolát a cseperedő őszibarackfák tövében, mely megkapaszkodása esetén munkalehetőség a bajbajutott társunknak. A sors másként rendelkezett. A munkahely megmaradt, a faiskola megerősödött. Megerősödött, és leköltözött a barackfák tövéből a kerítés túloldalára. Idővel az őszibarack felcseperedett, elkezdte mutogatni termőerejét. De ekkor már akkorát fordult a világ, hogy a pátkai barackot kiszorította az idegen országból származó a magyar háztartásokból. Megoldást kellett találni. Nagy volt a baj, de bíztam a megoldásban. Kinyitottam fülemet, szememet. Hallgatóztam, szemlélődtem. Az egyik megoldásnak azt találtam, hogy az egészséges, ízletes barackra vágyó szüretelőket kicsábítom a gyümölcsösbe. S hogy érdemes legyen kijönni, ezért a gyermekeknek készítettünk egy kis játszóteret, a látogatóknak pedig megmutattuk kedves kis állatainkat. Így született meg egy kissé rendhagyó "szedd magad" Pátkán. A másik megoldás a pálinka készítése lett. Az éremnek mindig két oldala van. Az egyik oldal nehéz helyzetbe hozta a friss gyümölcs értékesítését, a másik pedig hungaricum rangjára emelte a pálinkát. Miután a gyümölcsértékesítésnek gondjai szertefoszlottak, bátran fejlesztettük a gyümölcsöst tovább, de már a pálinka volt a fő cél. Két évvel ezelőtt 10 ha besztercei szilvaültetvényt hoztunk létre. Így népesült be a pátkai domboldal gyümölcsfákkal úgy, ahogy az annak idején Pannónia korában lehetett.
|
|